Croatica
Croatica
Kulturális, Információs
és Kiadói Nonprofit Kft.

facebook

instagram

TikTok

A Földim c. dokumentumfilm bemutatója a Croaticában

A Croatica multimédiás termében 2024. május 23-án bemutatták a Földim (Zemljak - Countryman) című filmet a Horvátok Világegyesülete és a Croatica szervezésében. A rendező, Peter Pecotić, aki egyben koproducer is, a filmet a 2020-as COVID korlátozások idején forgatta. Pecotić Sydneyből Cairnsbe tartó útját járja be, ugyanazt az útvonalat, amelyet édesapja 1958-ban járt be, hogy meglátogassa a horvátországi Korčula szigetéről bevándoroltak leszármazottait. Az utazás során találkozott egy a Warumungu népcsoporthoz tartozó művésszel, akinek az apja szintén horvát bevándorló volt. Barátságuk és közös kötődésük az őshazához a film központi elemei.

A jelenlévőket a Croatica igazgatónője, Skrlinné Sákán Tímea üdvözölte, hangsúlyozva a világ minden táján élő horvátok összetartozásának fontosságát. A film vetítésén felszólalt a Horvát Köztársaság magyarországi nagykövete, Mladen Andrlić is. A Horvátok Világegyesületének igazgatóhelyettese, Ivan Tepeš, hangsúlyozta a film jelentőségét, amely a horvát kivándorlások és történelmi eseményeket dokumentálja. A vetítés előtt a szerző, Peter Pecotić is beszédet mondott, aki elmondta, hogy kultúra, nyelv és hagyományok nélkül a horvát identitás eltűnik, és méltatta a Croatica tevékenységét, amely gondosan őrzi a horvát örökséget.

A TV Croatica számára Pecotić így nyilatkozott: "Fantasztikus, hogy itt vagyok Budapesten, és bemutathatom a filmemet. Mindenki saját élettapasztalata alapján nézi a filmet, és más véleménye van róla. Érdekes, amit rövid idő alatt megtudtam az itteni emberekkel való beszélgetésekből a Croatica-ban. A magyarországi horvátok nincsenek olyan messze Horvátországtól, mint az ausztráliaiak, de nagyon hasonló módon szeretik Horvátországot."

A "Zemljak" dokumentumfilm az ausztráliai születésű horvát származású emberek, valamint őseink hazája iránti szeretetről szól. A film üzenete a nyelv, a család és az őseink kultúrája iránti szeretet megőrzése, valamint az, hogy az ausztráliai horvát gyökerekkel rendelkező emberek hogyan szeretik Horvátországot.

vissza

Partnereink

Hrvatska državna samouprava
Magyarországi Horvátok Szövetsége Egyesület
Sredisnji drzavni ured
Magyarország Kormánya
Veleposlanstvo Republike Hrvatske u Mađarskoj
Hrvatska matica iseljenika
WebMark Europe
Collegium Croaticum

Copyright © Croatica Nonprofit Kft.

Copyright © Croatica Nonprofit Kft. - Design & CMS by Webmark Europe Kft.

A termék a kosárba került!

A termék a kívánságlistára került!